Tegnap volt Halloween éjszakája.. Hát jó, annyira engem nem izgat. Bár egyszer kipróbálnám milyen lehet, amerikában. Remélem valamikor majd eljutok oda, és én is Halloweenezhetek:D De Halloween ide vagy oda, ma kivételesen nem untam magam halálra a szünetben. Itt az őszi szünet, én meg kb. végig itthon ültem, és sorozatot néztem, énekeltem, vagy hasonlók.
Tudjátok, tegnap beszéltem arról, hogy újra boldog akarok lenni. Ma találkoztam Rékával, a legjobb barátnőmmel. Nagyon szeretek vele lenni. 1 éve vagyunk legjobb barátnők, párszor vesztünk össze, de ki nem? Szerintem az nem is igaz barátság, ahol még soha nem vesztek össze. Mondjuk sokszor az a baj, hogy ma már az emberek, meg se próbálják oldani a problémájukat. Ugyanez vonatkozik a párkapcsolatokra. Visszatérve Rékához, a családomon kívül, talán ő az egyetlen ember akire tényleg számíthatok. Mindig mellettem volt. Ahogy a filmekben szokták mondani: tejben, vajban, trében, bajban. Ő az, aki feltud vidítani.
Hmm.. most hogy elhatároztam hogy boldog leszek, egy kicsit tényleg boldogabbnak érzem magam, de félek, hogy ez az érzés megint elfog múlni, hogy nem fog sokáig tartani. Tudom, hogy ahelyett hogy ezen aggódnék, inkább ki kéne élveznem, de ááá:/ Elegem van, hogy folyton megakadályozom azt, hogy boldog legyek, nem értem magam, mintha önmagamnak akarnék rosszat. Túlságosan is belém rögzült. De nem érdekel, ma SEMMI sem ronthatja el a kedvem.
Ez vagyok én^^
Rékával, mint ahogy máskor is szoktuk, képeket csináltunk, és mint ahogy ma már kb. mindenki, feltettem facebookra. Azon gondolkozok, hogy az embereknek miért számít annyira az, hogy sokan lájkolják őket? Végülis nem múlik az életünk rajta, de persze a lájkok jelzik azt, ki mennyire népszerű. Ma már mindenki arra törekedik, hogy népszerű legyen, ahogy sajnos én is. Annyira szeretnék az lenni:|
Mint általában, megint halálra röhögtük magunkat:D
Visszanéztem a régi táncos videókat, és elsírtam magam. Olyan furcsa hogy most Réka látott sírni. Nem szoktam az emberek előtt, nemszeretem kimutatni az érzelmeimet. Inkább mindig mosolygok, sokkal egyszerűbb. Így az emberek azt hiszik, valóban boldog vagyok. Még ha ez a mosoly csak egy maszk is. Az évek során, teljesen természetes is lett.
Örömömre, beszéltem VELE*-* még mindig nem értem magam hogy miért számít nekem, hogy mit szeretek benne annyira. De hát, ez a szeretet nem? Vagy inkább szerelem. Nem számít.
Összegezném ezt a mai napot:
Újra Rékával lenni, annyira jó volt*-*
Beszélni VELE*-*
"Mikor a nap lemegy, és a fények kigyúlnak, itt az idő hogy tündökölj, fényesebben mint egy hullócsillag."
Ma tényleg igazából mosolyogtam :) Ezért bevések magamnak egy jó pontot, megtettem az első lépést, a boldogság útján. De mint ahogy azt mindig is mondom. A Boldogsághoz hosszú út vezet:) (Pár képet ki is tettem ami ma készült:) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése