Ma suliba csak az első három órára mentem be. Az épp elég volt ahhoz, hogy találkoztam Vele, és annyira aranyos volt. Beszélgettünk, de folyton az volt a fejemben, hogy soha nem elég jó. Soha nem vagyok elég jó. Nem vagyok neki elég jó. Aztán megírtuk a föci dogát. Milyen kis stréber vagyok, mert igazából, csak a doga miatt jöttem be. Szépen megírtam. Én lettem kész vele elsőnek, aztán 2 embernek is lesúgtam a válaszokat.
Ezután mentünk a temetésre. Annyira brutális, hogy egy hónap alatt ez a 2. temetés. Viszont ez, ahhoz képest mint az előző, gyönyörűen meg volt csinálva. Annyian sírtak. Körbe néztem, és a körülöttem lévőknek mind könnyes volt a szemük. Nekem ugye a dédim volt, és keveset láttam, ezért nem állt olyan közel hozzám, és ezért nem tudtam sírni. Egész temetés alatt apára gondoltam. És amikor arra gondoltam, hogy ő is itt lenne. És hogy hiányzik hogy megölel, ahogy beszippantom az illatát, és ahogyan azt mondja hogy szeretlek. Hiányzik a szeretete. Bevallom ezek miatt a gondolatok miatt, nekem is könnyek szöktek a szemembe, de nem akartam sírni. Engem senki sem láthat sírni. Amikor beszélt a nő, aki a temetést levezette, akkor elgondolkoztam. Megéri e, hogy az életet úgy éljük le, hogy állandóan szenvedünk? Hiszen a halál bármikor bekövetkezhet. A halál nem játszik. Az embereket olyan kegyetlenül választja el egymástól. Sosem tudhatjuk, hogy mi magunk meddig fogunk élni, éppen ezért azt amit kaptunk ki kell élveznünk. És mégis, a legtöbb ember nem becsüli meg azt az ajándékot amit kapott. Az életet. Én sem becsülöm meg.
Ez után a halotti tor volt. A hozzátartozók beszélgettek, én is beszélgettem mindenkivel. Jól éreztem magam a családommal. Én én voltam, és nem játszottam meg magam. Megkaptam azt, hogy milyen komoly vagyok, és hogy mennyire tiszta a lelkem, és hogy sokuknak az egyik kedvenc családtagjuk vagyok:).
Mikor hazaértem, elgondolkoztam, hogy szeretnék segíteni az embereknek. Éppen ezért elküldtem egy rákos gyerekek alapítványhoz a jelentkezésemet karritatív munkára, hogy foglalkozhassak a gyerekekkel. Énekelnék nekik gitároznék stb. Remélem elfogadják. Olyan szívesen segítenék nekik. Én tényleg felnézek ezekre a gyerekekre. Annyira erősek. És a legtöbben nem nyafognak. Ők elfogadják azt amit kaptak. Az Ő életük, tényleg nem egy habos torta, de még is kihasználják amit lehet.
Mikor hazajöttem beszéltem vele. És tudjátok mit mondott? Leírtam neki, hogy elég jó vagyok e neki? Erre írta, hogy ha nem lennék az, akkor nem lennénk együtt. Ekkor mondtam neki, hogy én nem mindig érzem így. És erre jött a válasz ami a szívembe döfött: Nem akarok elsietni semmit, amíg nem biztosak az érzéseim, nem szeretnélek megbántani. Na álljunk csak meg. Nem biztos az érzéseiben? Akkor mi a szarnak van velem? Akkor miért csókol meg? És miért hiteti el azt velem, hogy fontos vagyok neki? Miért okoz nekem fájdalmat? MIÉRT? Döntse el hogy mit akar, mert így olyan az egész, mintha csak játszana velem. És én nem szeretem ezt. Ekkor írta, hogy: Sokkal többet érsz te nekem annál, minthogy mindent elrontsak egy rossz döntéssel. MI VAN?????? Úristen. Nem értek semmit. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
Szerencsére ma nem volt suli. És kivételesen tudtam aludni. Végre mondhatom azt, hogy kipihentem magam. Olyan jó volt egy éjszakát végigaludni, rémálmok nélkül. Lehet, hogy csak az kellett, hogy kibeszéljem minden bajomat, mint ahogy tegnap este.
Leültem gépezni, már kicsit jobb kedvem volt, de még mindig szardarabnak éreztem magam. Beszéltem Vele, tök normálisan. Aranyos volt, úgy köszönt el, mint általában, mindig azt szokta irni hogy Csók*-*.
Aztán elmentem táncra. Kivételesen alig sminkeltem ki magam. És jó érzés volt, hogy az emberek azt látják aki valójában vagyok. Inez, a tanár, elbeszélgetett velünk. Elég komolyan. Volt egy olyan mondata, ami nagyon megmaradt bennem. Attól még, hogy te igy látod magad, az nem biztos hogy úgy van, és mások is igy látják. Ez egy kicsit erőt adott. És miközben táncoltam, kitáncoltam minden érzelmemet. Olyan jó, mert tánc közben én én lehetek. Ha tehetném, egész nap a táncos ruhámban lennék. Mert az olyan "énes":).
Szóval, ez a mai táncóra felnyitotta a szemem. Még mindig nem érzem magam jól, de jobban.
Azon gondolkozom, hogyan tudnék teljesen önmagam lenni.:| És tudom, hogy csak én tudok cselekedni. Helyettem senki sem lehet "én".
De egyszerűen még mindig nem tudok tovább lépni azon, hogy még neki sem felelek meg. És igaz, ha én nem felelek meg magamnak, akkor neki hogy felelnék meg. De, ilyenkor jövök rá, hogy nem is akarok megfelelni csak végre, végre ÉN lenni. Én tudom azt is, hogy nem vagyok tökéletes, mert senki sem az, de legalább neki lehetnék az. Azt hittem, hogy amikor összejöttünk, akkor ő úgy szeret ahogyan vagyok. De elbizonytalanodtam. Teljesen. És sajnálom. Sajnálom hogy nem lehetek "az" a lány.
Életem egyik legszarabb napja. Este nem bírtam elaludni. Hajnali 2ig forgolódtam, és amikor elaludtam, rosszat álmodtam. Felkeltem, és utána már nem is tudtam visszaaludni. Szóval, hulla fáradtan indultam a suliba, semmi életkedvvel. Az osztálytársaim kérdezték is, mi bajom. Elmondtam, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Ők pedig azt mondták nem értik miért. Őszintén én sem. De ami nagyon szíven ütött. Hogy így is szarul vagyok erre Vele beszélgettem, és szóba jött a kinézet. Mondta, hogy neki nagyon fontos a külső, és hogy a következő barátnői, azok minimum olyanok lesznek mint egy modell. Én pedig nem tudtam megszólalni. Hirtelen olyan ürességet éreztem. Mintha épp ketté vágtak volna.
Ekkor jött a tanár, és szólt, hogy menjek be az órára, Ő pedig, mintha semmi sem történt volna, megcsókolt, és elment. Én pedig ennél rosszabbul esküszöm nem éreztem magam. Szó szerint egy szardarab vagyok. A következő szünetben találkoztam vele, hogy visszaadjam neki, a számológépét, és akkor is amikor elköszönt, tudván, hogy nem fogjuk látni egymást egy napig, de az is lehet, hogy kettőig, csak röviden megcsókolt, és mondta, hogy megy órára. Szóval amikor hazamentem a metrón, Tiával beszélgettem, aki mondta, hogy nem érti, miért mondta ezt, és hogy biztos nem gondolta komolyan. Aztán mondta, hogy ő szívesen lenne "Réka".
Mikor sétáltam a buszmegállóhoz, akkor az egyik kajás bódéból, vagy mi az, Pinktől a Try szólt. Hiszek benne, hogy a zenének van valami jelentése. Ezért mikor hazaértem az első volt hogy meghallgattam. Hát igen, mit ne mondjak, jót tett, hogy meghallgattam. A buszon, elsírtam magam. Olyan magányosnak, csúnyának éreztem magam, ráadásul olyan érzés volt, mintha valami szétfeszítene, mintha az az én, ami valójában vagyok, és akit mutatok harcolna egymással. Dühös voltam. Rá, és magamra is. Akárhogyan próbálkozok, nem vagyok elég jó. Sosem vagyok elég jó.
Elmentem gitárra, ami kicsit feldobott. Kaptam egy lapot, hogy jelentkezhetek, ilyen zenés táborba. Van ott ének, tánc, színészet stb. Olyan jó lenne, találkozni olyan emberekkel, akik olyanok mint én.
Aztán mikor hazaértem, nem bírtam. Beszéltem Lottival, Fruzsival, "vele". És Lotti órákon át próbált felvidítani, és nem sikerült neki. "ő" pedig a semmivel, megnevettetett. Nem mondott semmit, de még is jobb kedvem lett. Ha szar kedvem van, akkor arra gondolok, ahogy nevet, és ahogyan azt mondja hogy Réka. És olyankor mindig mosolyognom kell.
Szóval.. Igazából sírok. A bőrömet már marják a könnycseppek. Fáj. Üres vagyok belülről.
Egyszer hopp, másszor kopp. Ez olyan, mint amikor beleestél egy mély verembe és ki kell másznod. Csak rajtad múlik, hogy valóban ki akarsz e mászni. Jelenleg, én ott tartok, hogy nem akarok. Még csak meg sem próbálok. Már annyiszor, feljutottam a felszínre, és annyiszor estem vissza, hogy már nincs erőm, újra megmászni a vermet.
Ráálltam a mérlegre, és idegesít az a szám. Akármennyit eszek, nem megy lejjebb. Komolyan, ha ennél kevesebbet eszek, az már egyenlő a semmivel. Nem leszek se anorexiás, de bulimiás. Már elfárdtam, az állandó megfelelésben.
Hülye vagyok? Igen. Ő is megmondta,
hogy nem tud mit kezdeni velem, biztos velem van a baj, és azzal, hogy nem alszom.
Ma, ahhoz képest, hogy milyen nulla kedvel indultam suliba, a nap végére teljesen felvidultam:D.
Szóval, kezdjük azzal, hogy azon stresszeltem, hogyan fogom megirni a nyelvtan dogát. Hááát remélem, jól sikerült. REMÉLEM. Aztán ebédszünetben találkoztam vele*-* Most oda ültem, ahhoz az asztalhoz, ahol a haverjaival szokott lenni, mert a haverja mondta, hogy menjek oda. A kaja nem volt olyan finom. Mint kb. soha sem az. Nem a sulin fog az múlni, hogy elhizok az biztos:). Szóval alig ettem, de igy sem veszett kárba a kajám. Szépen felzabálták:D
Később szól a matektanár, hogy ma délután lesz a matekverseny. Hát mondom szuper. Ahhoz képest, hogy matekverseny volt, és ilyenkor mindenki arra gondol, hogy egy csomó kocka ül egy helyben és mindent kiszámolnak mint a gép, nagyon nem ilyen volt. Huhh hol is kezdjem. 3 oztlytársammal voltam egy csapatban. Tiával, Somával, és Nobival. Soma tipikusan az az ember, aki csöndes, de ha megszólal, akkor mindenki szakad a röhögéstől:D. Igy sikerült ma feldobnia:D
Csapatnevet kellett választani. Először nem tudtuk mik legyünk, ezért az "anális majális"t akartuk, de persze csak poénból. És végül, mivel nem jutott eszünkbe semmi más, mi lettünk a "profik". Hát persze.. Remélem azért legalább utolsók leszünk. Kaptunk egy feladat lapot, amin 10 feladatot kellett megcsinálni. A második feladattal szarakodtunk, amikor szóltak, hogy amúgy csak 15 perc van a feladatok megoldására, és már csak 4 perc van hátra. Erre mindenki ilyen: "are you fucking kidding me" fejjel ránéz a felügyelő tanárokra. Kb. megcsináltunk, 4 feladatot. Juhúúú..
A második feladat az olyan volt, hogy kaptunk egy zsinórt meg egy nagy lapot, és arra rajzolni kellett egy virágot. Nagy nehezen, de megoldottuk:D Fogjuk rá..
A harmadik feladat, az az volt, hogy mindegyik csapatból kellett kimennie egy embernek, kérdéseket tettek fel, és aki tudott válaszolt rá. Igen, ezzel sikerült, Nobinak nekünk szerezni 4 minusz pontot:).
És az ez utáni feladat, az utolsó egy katasztrófa volt. Kaptunk kis háromszögeket, meg négyzeteket és abból ki kellett rakni, egy nagy négyzetet. Eddig jó volt. Ezekből az alakzatokból kellett kiraknunk egy nyuszit, ami meg volt adva hogy hogyan kell. Igen, de csokiból kellett kivágni ezeket. Már tök jól haladtunk, amikor megszólalok, hogy hol van a nagy háromszög? Kiderült, hogy Soma megette. Mindenki dőlt a röhögéstől. Végül már minket sem érdekelt, és megettük a többi csoki maradványt. Szóval, igen.. Örülök, ha azt az utolsó helyezést elérjük:D
A verseny után, az évfolyamtársaimmal, mentem haza. Vicces, hogy még sosem láttam őket a suliban, szóval amikor mondták, hogy ők is leövey-sek én teljesen ledöbbentem. A helyett hogy sétálunk kb 5 percet, mi képesek voltunk elbuszozni negyed órát. Logika:D. De amúgy jó fejek voltak ők is, szóval jóléreztem magam:).
Hazajöttem, és tanultam. Egy kicsit. Ééés ennyiből állt a napom:).
Minden napnak meg kell adni a lehetőséget, hogy a legjobb legyen. Hát ha nem is volt a legjobb napom, de egy nagyon jó nap lett:).
Hogy jellemezzem a mai napot szavakkal: könnyek, gondolatok, ricsaj, fejfájás. Az álmaimnak nem volt vége. Ma sem volt a legkellemesebb álmom. Olyan fura érzés volt zuhanni, de szerencsére mielőtt nekizuhantam volna egy kiálló vasnak, felkeltem. Megfejtettem a tegnapi álmom az álomfejtőben: Félelmeid egy dologgal kapcsolatban alaptalanok, magadat korlátozod a megvalósitásban. Gyermekkori rémület újraéledése: álmodozásba, ábrándozásban levezetett kreativitás, kihasználatlan, szabályozatlan intelligencia.
A gyilkos szóra: ha rád támad elitéled magad egy szokásodért, gondolatodért, lelkiismereti, erkölcsi probléma, kétségek, esetleg büntetéstől való félelem.
Ezekben azt hiszem van valami. Azt érzem, hogy nem tudom valójában ki vagyok. Hogy amikor az emberek rámnéznek, csak azt a lányt látják akit én megjátszok, de nem a valódi Rékát. És rossz érzés csak egy állandó maszkban élni. Olyan mintha egész nap csak szinészkednék. Ilyenkor felteszem a kérdést: De akkor KI vagyok ÉN? Közelhajolok a tükörhöz. Egy lány néz rám vissza, akiről a boldogság sugárzik. Ekkor elkomorodok. És akkor látom meg azt hogy nem nem nem és nem én nem vagyok az a boldog lány. Belül törött vagyok. Tudom hogy nincs okom rá, de az vagyok. Egyszerűen nem tudom magam elfogadni. Nem szeretem azt, ahogyan kinézek. Annyira lennék más, csak ne ÉN legyek. Bárki más. Akárki. A sirás folytogat, amikor látom, hogy az emberek milyen boldogok a saját bőrükben, és hogy én még saját magamnak sem tudok megfelelni.
Ma volt az öcsém 7. szülinapja. A szobám tele volt gyerekekkel akik visitoztak, játszottak. Elnéztem őket, és visszagondoltam, milyen volt olyan kicsinek lenni. Annyira jó volt. Nem foglalkoztam azzal, hogyan nézek ki, csak az számitott, hogy a barbimnak hogy áll a haja.
Szóval... A nagy kérdésem: KI VAGYOK ÉN VALÓJÁBAN???
Rájöttem miért seretem annyira az erdőket. Mert úgy érzem magam mintha állandóan egy erdőben lennék, ahonnan nem tudok kijutni. Keresem magamat, de nem találom.
Nem mondanám, hogy kitudtam magam pihenni. Amilyen könnyen elaludtam, olyan nehezen aludtam valójában. Rosszat álmodtam. Igaz, ez még nem tartozik a nagyon rossz álmaim közé, de azért ez sem volt kellemes, hiszen az álom, az kicsit olyan mint a valóság, ezért a félelmet átéreztem. Szóval: Egy óriási házban laktunk. Már karácsonyi hangulat uralkodott mindenhol. Az utcák is gyönyörűen fel voltak diszitve, a lámpaoszlopokra karácsonyi égők voltak feltekerve, ahogy a házakra is. Szeretem a karácsonyi hangulatot. A hó szállingózott, én pedig forró teát kortyolgatva gépeztem. Anyuék elmentek a házból, valami karácsonyi bulira, igy én egyedül voltam otthon. Egyszer csak zajt hallottam. Kimentem megnézni mi lehet az, azt hittem csak a kutya vert le valamit.
Kinyitottam az ajtóm, és kinéztem a folyosóra, amit jobb lett volna, hogyha nem teszek meg. A már rég üldözött gyilkossal találtam magam szemben. Egy kést tartott a kezében, aminek a hegye egyenesen felém nézett. Megpróbáltam elfutni. Épphogy ki tudtam jutni az ajtónkon, és szaladtam ahogy csak birtam. Szerencsére, hogy a buszmegálló a közelünkben van, igy gyorsan felpattantam a buszra, gondolván, hogy ide csak nem követ. Próbáltam nyugodt maradni, és leültem egy kedves lány mellé. Nem is tudom már mióta buszozhattunk, de elkezdtünk beszélgetni, amikor felszállt egy ellenőr. Nálam nem volt jegy, de a lány felajánlotta hogy ad nekem egyet, de valamiért ez a jegy nem volt jó, igy leszállittattak minket. Látom, hogy a gyilkos fut, utána rendőr kocsik. A gyilkos pont felém futott, kezében a késsel. Azt hittem, le fog szúrni, amikor egy rendőr hátba lőtte, és összeesett előttem. Ekkor a lány, a buszról odafutott hozzá, és azt orditotta hogy apu. És itt felkeltem.
Hogy ennek az álomnak mi az értelme, vagy az üzenete én sem tudom. De a férfi aki a gyilkos volt, már többször is szerepelt az álmaimban.
Délután egyedül voltam otthon, és az álmom után, kicsit paráztam. Amikor megcsörrent a telefonom összerezzentem. Ő hivott*-* Elmesélte, hogy két kategóriában indult a box meccsén, és hogy az egyikben 3ból lett 3. , a másikban pedig 3ból 2. Én azért büszke vagyok rá. Jól érezte magát és csak ez a lényeg. És persze ahogy köszönt a telefonba, hogy: Na, szia édes. Én teljesen elájultam*-* Még mindig nem értem, mivel érdemeltem ki őt.
Aztán tánciskolákat kerestem, hát nem tudom még hogy hogy lesz. Egyik drágább mint a másik, de minél jobb egy iskola, úgy drágul:/.
Aztán, azon gondolkoztam, hogyan nézhetnék ki jól. Istenem, bár csak tökélete lehetnék:(
Mai nap. Hmm elgondolkozom azon milyen szóval tudnám jellemezni. De nem találok rá szavakat. Vegyes volt, de nagyon jó nap:). És azt hiszem hosszú is, még ha nem is történtek olyan fontos dolgok. Szóval kezdjük a sulival. Amit biztosra tudok, hogy soha nem fogok bármilyen labdás sportot űzni. Félek a labdától. De hogy miért?:/ Talán régi rossz emlék. Mondjuk így visszagondolva, engem régen egy csomószor eltaláltak labdákkal. Focilabda a gyomromba, a fejembe, röpivel hányszor eltalálták a fejem, floorballnál, mindig megmaradt a testemen a labdának a foltjai, és kidobóson, azzal a szar medicin labdával mindig tök erősen dobtak meg, ami miatt annak ott maradt a helye. Igen, azt hiszem most már tudom miért félek a labdáktól.
Ezután találkoztam Vele*-* Olyan aranyos volt, ahogy odamentem hozzá megcsókolt, le se szarva azt a sok embert, akik körülvettek minket:D. Jó, hogy a barátai előtt sem viselkedik velem másképp:). És a következő órám Biosz volt. Tz-t irtunk. Ilyenkor van az, hogy az ember halálra tanulja magát, de mindig pont olyanokat tud kérdezni a tanár amit az ember nem tud. Így szépen betippeltem a válaszokat. Pedig becsület szavamra, én sokat tanultam. Sőt még a párnám alá is betettem a füzetem, hátha..:D.
Aztán az ebédlőben. Te jó ég. Mindenki tudja, hogy utálom, amikor a hajamhoz érnek. Mert sokat kell vele szenvedtem, kemény 5 percet, hogy így beálljon. Szóval az emberek, ezt tudván késztetést éreznek az iránt, hogy a hajamba túrjanak. Ebből lett az, hogy az osztálytársam Gergő ezt ki is használta, én meg egy nagyot sikítottam és persze, hogy mindenki engem figyelt. De mint amikor egy filmet lestoppolnak. A konyhás kezében megállt a merőkanál, a gyerekek ledermedtek. Hát igen. KÍNOS. Ebben a szünetben még találkoztam Vele, amikor közölte, hogy ma már nem fogunk találkozni. És akkor leesett, hogy hétvégén sem fogom látni.Az azt jelenti hogy 2 napig. 2 Teljes napig!!!!!!!!! Szóval, elkezdett távolodni tőlem, de még a kezemet épp hogy fogta, akkor közel rántott magához, megforgatott, és megcsókolt. Mint a mesékben, amikor keringőznek. Erről mindig az jut eszembe, ahogy a Szépség és Szörnyetegben táncolnak. Bellen a gyönyörű sárga ruha, és ahogy megfordul, a ruha vele fordul. Olyan gyönyörű az a mese*-*.
Délután mentem táncra. Vagyis, mi voltunk csak ketten Patival. Más nem volt képes be jönni gyakorolni, mert ugye ma nem volt óra, de be lehetett menni a terembe gyakorolni. Éljen a csapaszellem!:) Nagyon sokat gyakoroltuk a duót. Az akrobatikától azt hiszem holnapra tele leszek kék zöld foltokkal. Igy is van mindkét térdemen egy a medence csontomnál és a vállamnál is. De a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Remélem! Miután befejeztük a próbát, bementünk megnézni egy másik tánccsapatot. Jó volt a tánc, a zene, a hangulat, a csapatközösség. Szóval Patival arra jutottunk, ha nem javul ennél a csapatnál a helyzet, keresünk egy másikat.
Aztán mivel volt időm, azon gondolkoztam, hogy mi van ha csak egy illúzióba élünk? Mi van ha mindent csak elképzelünk, és senki sem létezik körülöttünk? De komolyan. Csak én vagyok az aki ilyeneken elgondolkozik? És mi van, ha egy elmegyógy intézetes szobába vagyok bezárva és ott összegörnyedve ülök, és ezt az egészet csak elképzelem?
Aztán gondolkoztam a tegnap előtti papírokon és hogy miket írtak rám. Azon gondolkozok, hogy az amit leírtak tényleg én vagyok? Mert én úgy érzem hogy nem. Én nem vagyok állandóan mosolygó, az csak egy maszk. Amit már túlságosan is begyakoroltam. Igaz, most valóban boldog vagyok, mert megvan rá az okom. Aztán azt mondják, hogy egy boldogságkapszula vagyok. Olyan jó ezt hallani, de nem érzem azt, hogy az lennék, attól még hogy ezt mutatom az embereknek. Néha úgy érzem magam, mintha csak az egészet aki én vagyok megjátszanám, mert így a legtöbb ember szeret és elfogad. Szóval, egy maszk mögé rejtem azt aki vagyok. Erre szokták azt mondani, hogy aki a legjobban mosolyog, és a legboldogabbnak mutatja magát, az belül a legszomorúbb. Most nem mondom azt, hogy szomorú vagyok, mert jelenleg megvan mindenem. Csak akkor sem érzem azt, hogy én én vagyok. Mert olyan szinten meg akarok felelni másoknak, hogy közben elfelejtem ki is vagyok valójában.
Ma is hulla fáradt voltam. Tegnap éjfélig tanultam, a semmiért. Jó ez hülyeség, mindig tanulunk valamiért, és legalább később már tudni fogom, de akkor nem tanultam volna meg ennyire, ha tudtam volna hogy mégsem írunk Szuper, én meg emiatt stresszeltem.
A suliban a tanárok teljesen kikészülnek az osztályunktól. Ma 6 óránk volt, abból egy elmaradt, a másik meg nem az egész osztállyal van együtt. Szóval, 4 óra. Azon a 4 órán mindegyik tanár panaszkodott, hogy nem figyelünk, hangosak vagyunk, telefonozunk, fényképezünk, röhögünk, galacsinokat dobálunk, nem lehet minket fegyelmezni. Szóval most állítólag a tanárok elmennek az ofőhöz, és beszélnek vele. Te jó ég mit fog kapni az osztály...
Viszont aki feldobta a napomat az Ő volt*-*.
Ma ugye teljesen ki voltam azon, hogy mi lesz velem meg Rékával, mi van ha már nem is fogunk beszélni többet. Tiszta szomorú voltam, de ma irt és beszéltem vele.. Remélem egy kicsit jobb kedve lett, és ki fog jönni ebből a mély pontból. Mindenkinek van egy ilyen korszaka. Mindenki átéli ezt, és mindenkinek a saját fájdalma a legnagyobb. De ez csak pillanatnyi. Mindig van egy másik nap, amikor elhatározhatod, hogy te ennek véget vetsz, és boldog leszel. Csak annyit kell mondanod, hogy igen, felállok, és semmi sem állíthat meg a boldogság útján. A lényeg, hogy ne mondogasd azt állandóan, hogy te ennyire rosszul vagy, ennyire nem nézel ki jól, stb. Mert minél többször mondod annál inkább beléd rögzül, és annál inkább elhiszed, és ha te elhiszed mások is elhiszik. Ráadásul, ha csak mondogatod a dolgokat, azzal nem vagy előrébb, hiszen a szavak semmit sem érnek. Csak a tettek számítanak:).
Visszatérve hozzá*-* Annyira aranyos. Főleg, amikor állunk, közel húz magához és megcsókol, mindenki szeme láttára, én meg ne ájuljak el:D. Kicsit olyan most ez mind mintha csak álmodnám. Valahogy eltudok különböztetni a rosszabb dolgoktól, és azok megoldódnak maguktól. Jó igaz, ez a mai napra nem igaz, mert szomorú voltam Réka miatt, de végül megoldódott. Na jó, nem, még mindig nem tudok annyira elkülönböztetni a rosszabb dolgoktól:D. De tanulom:D.
Úristen egy hulla vagyok. Ahhoz képest, hogy csak 3 órám volt ma, mert az első kettő és az utolsó elmaradt. De nagyon keveset aludtam. Egyszerűen nem tudok elaludni, nagyon sokáig forgolódok amíg sikerül.
Aztán a suliban: áá annyira szeretem:D olyan aranyos. Föcin, körbejárt mindenkiről egy lap, és mindenkinek le kellett írnia kiről mit gondol. Nagyon meglepődtem, csupa jót írtak rólam. Hát előző sulimban biztos nem ezeket írták volna, de itt. Írták hogy aranyos vagyok, kedves, megértő, mindig mosolygok, egy bolsogságkapszula, szép, okos, megbízható tehetséges, és persze ki nem hagyhatták, hogy hasonlitok Avril Lavigne-re. Pedig szerintem nagyon nem, de hát ez van:D Mondjuk, ebből, hogy azt irták állandóan boldog vagyok, arra következtettem hogy nagyon nagyon jól álcázom magam:D
És most jön, a nap katasztrofális része. Egyszerre voltam levert, és dühös. Eleinte úgy volt, hogy a táncon csak a bemelegitést kell megtartanom, de abból az lett hogy az egészet nekem kellett. Szépen megtartottam a bemelegitést, és amikor elkezdünk volna gyakorolni Réka fogta magát, és egyszer csak kiállt. Sőt ő még a bemelegitésre sem állt be. Szóltunk neki hogy álljon fel, mert ez egy tánc óra, de nem, ő ránk sem néz, és telefonozik tovább. És igen ne legyek ilyenkor kiakadva, amikor Inez megadta hogy mit kell csinálni, és én nem tudtam ezt teljesiteni, mert nincs tekintetem. Jó megértem, hogy zavarja őket, hogy egy évet kihagytam és most amikor visszajöttem, rögtön én tartom a táncot. De hát ez van. Ilyenkor jövök rá, hogy miért is hagytam itt a táncot. Azt hittem ez megváltozott, de nem. Semmi sem változott. Még mindig ugyanolyan rossz a csapatszellem, és annyira zavar, hogy nem tudok ez ellen tenni semmit.
Áááá nemtudom mi lesz.
A dolgok nembiztos hogy megfognak változni, de te magad megváltozhatsz.
Hmm... Pletykák, rossz hír. Még is tökéletes volt ez a napom, hiszen ma is láthattam. Suliban nagyon aranyos volt odajött hozzám megcsókolt stb. Csak a szokásos, a pillangók a gyomromban pedig mintha versenyeztek volna egymással. Viszont villámgyorsasággal elterjedt a suliban, hogy mi együtt vagyunk. Lotti, úgy jött oda hozzám, h egyik ismerőse kérdezte tőle, hogy igaz e. Volt aki megállított a folyosón és megkérdezte. Ennyire hihetetlen hogy járunk? Igen.. Számomra is az, mert én sem hiszem el. Hiszen pont Ő mit akar pont Tőlem. Anyu erre azt mondta, hogy biztosan megtalált bennem valamit, amit másból hiányolt, és hogy ne becsüljem alá magam. Mikor hazaértem, nagypapám közölte hogy meghalt a dédim. Nem mondanám, hogy ez is annyira meghatott. Hiszen már nagyon öreg volt, csak szenvedett. Neki el Kellett mennie. Ami leginkább megmaradt bennem róla, hogy sosem tudta a nevemet, és hogy mindig mindenféle cukorral meg sütivel kínált Amit sosem kértem, mert valahogy azok az ételek, nem nyerték el a tetszésem. Pfujj. Viszont nagyon jó lelkű ember volt. És most is az, valahol, egy sokkal jobb helyen.:)
Aztán délután elmentem gitárra. Elég rég volt már utoljára. Most egyszerre 2 órát is megtartottunk, mert elég sok elmaradt. Vicces, hogy abból, kb egy órát csak beszélgettünk. A "gitár" óra:D. Viszont így is haladtam az anyaggal egy csomót. Nagyon jól esett, hogy a gitár tanárom azt mondta, hogy szép hangom van, és hogy a következő órára tanuljak meg neki egy számot énekelni:D. Aztán azt is mondta hogy óráról órára szebb leszek. Hát biztos.(Kár hogy nem, esküszöm egyre rosszabbul nézek ki:S). Aztán haza értem, és kaptam egy ihletet, egy számhoz. Arra gondoltam hogy a szövege valami olyanról szólna, hogy a lány szereti a fiút. Szereti a szemét a száját, ahogy beszél stb. És hogy kíváncsi mire gondol mikor vele van, reméli hogy ugyanezt érzi, és sajnálja hogy nem egy szuperhős, mert nem tud olvasni a gondolataiban.
A mai nap amit megtanultam: A pletykák gyorsabban tejednek mint a futó tűz.:)
Én nem tudom mivel érdemeltem ezt ki. Tényleg a felhők fölött érzem magam 3 méterrel( igaz a filmet nem láttam). Este, többször is felkeltem, egy hangra. Olyan, mint amikor egy papírt gyűrődik. Aztán amikor már vagy harmadszorra ébredtem fel, vettem észre, hogy a hajamba ragadt egy papír karszalag(?!). Ahhoz képest, este ennyiszer fent voltam, reggel csak úgy kipattantam az ágyból. Valami villámgyorsasággal elkészültem. Annyira izgultam, hogy ma láthatom, és hogy mi lesz.
A dupla infóm után tesi jött, és teljesen abba a hitbe voltam, hogy még ebben a szünetben sem fogom látni, amikor felhívott, hogy hol vagyok, ő vár rám az udvaron. Hát nem aranyos?*-* Kimentem hozzá, és megcsókolt. Mindenki láthatta. Annyira örültem, hogy nem zavarta, hogy más is lát minket. Azt persze nem is kell megemlítenem, hogy a pillangók a gyomromban 100km/h-ás sebességgel repkedtek. Az órák, csigalassúsággal teltek. Nem is igazán tudtam figyelni. A gondolataim 90%-át ő tölti ki a maradék 10%-ot pedig minden egyéb. :D Az ebédlőben odajött hozzám, és a barátai is. Mivel nem ettem meg a kajámat, ők jól megzabálták:D Örülök, hogy így bemutatott még a barátainak is. A következő szünetben ugyanúgy felhívott. Szerencsére hosszú szünet volt, így többet tudtam vele lenni. Istenem, a csókjai megrészegítenek. Minden egyes csókja után jobban szeretem. Annyira rég éreztem már ezt egy fiú iránt. És annyira csodálatos érzés. Csak ne múljon el hamar:|.Mert Hát végülis az élet, mindig ott talál el ahol a legjobban fáj. Egyszer fent egyszer lent. De most megpróbálom élvezni a magasságot:).
Délután szerencsére most volt sok sok időm, így összeszedtem egy rakás képet, és végre megcsináltam amit már olyan rég óta szerettem volna. Tele tettem képekkel a falamat. Már csak felszeretném tekerni a karácsonyi égőket az ágyamra, és olyan hangulatos lesz. Ott ülök majd, laptopozok, iszok forró teát, nézegetem a képeket, közben az égők villognak.*-*
