2012. December 6.

Mikulááááás!!!

Reggel, nagyon halkan csörgött az ébresztőm. Először azt hittem, hogy csak álmodom, aztán mikor tudatosult bennem, hogy az az én ébresztőm és felkéne kelnem, mert elkések, akkor, kipattantam az ágyból. Egyszer csak észreveszek a félhomályban, valami nagy sötétséget a párnámon, nem kell hogy mondjam, a frász jött rám. Lassan, félénken hozzányúltam. Egy ajándékcsomag volt az. Először nem értettem miért. És akkor esett le. Ma van Mikulás:). Belenéztem a zacskóba. Tele volt csokikkal, és még volt benne egy fésű. Hát igen. Mondtam már, hogy mindig elvesztem a fésűim?:D A suli kezdete óta, 2 már elvesztettem.

A suliban, pár ember pirosba volt öltözve, volt aki ördög szarvat, agancsot és mikulás sapkát viselt.
A harmadik órában, bejöttek a kis krampuszok, télanyók és télapók a terembe, és cukrot osztogattak. Nekem és Lottinak többet adtak, mert Lottit ismerte az egyik lány. Mivel nem ettük meg az összes cukrunkat,  hagytunk egy levelet, amire ráirtuk, hogy Boldog Mikulást, Réka és Lotti! És mellé tettünk két cukrot. Ezt először a padba tettük, de mivel ott nem volt látványos, ezért az ablakpárkányon helyeztük el.

Következő szünetben találkoztam Vele. Olyan aranyos volt. Néha elgondolkodom, hogy jó e az, hogy ennyire szeretem. Igy túl sebezhetőnek érzem magam. Mikor elköszönt, közel húzott magához, és hosszan megcsókolt. Én pedig, nem tudtam, hogy élek e még, vagy már a mennyországban vagyok.
Tök szépen elterveztem, hogy ma hamar hazaérek, és nyugodtan lepihenhetek egy kicsit. Igen. Ebből lett az, hogy bent kellett maradnom még hetedik órán is kóruspróbára. Sőt, nekem még tovább is kellett maradnom, mert a tanárnő kiválasztott néhány embert, akiknek nagyon jó a hangja, és azok külön is énekelnek.
Mikor vége volt a próbának, az egyik lány oda is jött, hogy tényleg nagyon szép hangom van:)
Nyugodtan elértem kökire, amikor egyszer csak felbukkannak az Ő barátai. Ők arra laknak mint én. Csoda. De tényleg. A suliból, nem is ismerek másokat akik erre laknának. A lényeg az az, hogy a buszutat végignevettem. Tényleg sirtam a nevetéstől. Még amikor gyalogoltam az utcán, akkor is nevettem:D.
Itthon, tanultam, volna.. Ha, nem az az első, hogy bekapcsolom a gépet, és nem ragadok le rajta. A lényeg az az, hogy megnéztem egy filmet, Demi Lovato, Stay Strong. Ebben a filmben, annyira magamra találtam. Ahogy beszélt az evészavarairól, a depressziójáról, ahogy vágta magát, az alvásproblémájáról stb, és hogy valójában ő sosem fog ebből igazán kijutni.

Azt mondta, ez az egész betegség egy kűzdelem. A legnehezebb, azt elfogadni, hogy te tényleg beteg vagy. Itt nincsen olyan hogy célvonal. Itt állandóan kűzdeni kell, az ellen, hogy ne ess vissza. De valójában, mélyen belül, a sérelmeid örökre megmaradnak.