Reggel azért viszonylag korán kellett kelnem, mert mentünk egy workshopra. Ami annyit foglal magába, hogy külföldről jön egy tánctanár, vagy Magyarországról valami jobb tanár, különböző táncstilusokat tanit be. Ilyen kis mini koreográfiákat.
Szóval. Reggel sikerült egy kicsit veszekednem Inezzel. Valami kis nagyon pici dolgon vesztünk össze, mert már azt sem tudom mi volt az. Ekkor fogtam magam, bedugtam a fülembe a fülest, és max hangerőn bömböltettem a zenét. Talán ez is egy ilyen védekezés nálam. Kizárni a külvilágot. Talán azért is vagyok boldog amig táncolok, vagy énekelek, mert kizárom a valóságot. Igazuk van az embereknek, egy álomvilágban élek. De amig, a magam által teremtett világomban vagyok, addig boldog vagyok. És amint kizökkenenek belőle, összeesek. Ezt csinálom ovis korom óta. Emlékszem, ahogy pici voltam, és nagyon magányosnak éreztem magam az oviban, énekeltem. Elkezdtem énekelni, egy olyan világról ami jobb. Azt mondják az ember ahogy nő változik. Hát.. Valami mindig ugyanaz marad:).
Szóval, beszélek a wokshopról. Nagyon jó táncokat tanultunk. Élveztem. Jó volt a hangulat, a zene is, és csak úgy erröppent az a 3 óra:). És a legjobb kaptunk Garage storeos pólókat:D
Aztán amikor hazajöttünk, elég jó kedvem volt. Ez a kis táncikálás nagyon feldobott. Viszont minél többet voltam egyedül a szobámban, hiába beszélgettem közben másokkal, és hiába éreztem magam addig jól, ahogy ők is eltűntek, úgy körülvett a magány. Szerintem ez a legrosszabb érzés. A magánynál nincs rosszabb:).
Viszont, ki tudja, még estig mik történnek majd velem:) Hiszen. Hosszú még ez a nap. Talán túl hosszú is..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése