2013. december 8.

Az én életem, veszélyes. zavarodott, nem normális. Ma nem birtam tovább, úgy döntöttem, megpróbálok midnent visszaállítani a rendes kerékvágásba. És mivel rájöttem h Ádámra kuzrávra szükségem van, irtam neki. Féltem hogy nem fog válaszolni, de irt. És beszéltünk. És azt éreztem hogy van még remény, hogy újra az enyém legyen, azt irta menjek le hozzá monorra. Én meg, gyorsan összekaptam magam, és rohantam. Úgy éreztemn hogy futok az életemért. Miközben utaztam annyira izgultam. Nem tudtam mi lesz. Féltem hogy talán már sosem kapom vissza. Egyszerre remegtem, mert annyira fáztam, közben pedig folyt rólam a viz. Azthittem meghalok. Mikor odaértem a kapujukhoz, vettem egy nagyon mély levegőt és becsöngettem. Istenem nem tudom mikor iozgultam valaha is ennyire. És akkor kilépett az ajtón. A szivem majd kiugrott a helyéről. És tudjátok mit éreztem mikor újra megláttam? Azt hogy megint szerelmes vagyok. Hogy vele akarok lenni. Hogy nem akarom többé elvesziteni. Megölelt. Olyan jó érzés volt újra érezni őt. Bementünk a szobájéba, és beszélgettünk, erről az egészről. És megigértem neki, hogy megteszek mindent hogy boldog legyen, mert annyira szeretem, és többet nem akarom elvesziteni. Akkor megcsókolt. És.. most újra együtt vagyunk. És olyan jó érzés az, hogy újra hiányolhatom, ahogyan kimondja hogy kicsim, amikor azt mondja hogy szeret. Amikor tudom hogy ott van nekem, és számithatok rá. Hogy van miért várnom a hétvégét. Szeretem nagyon.. Tényleg. Még soha nem szerettem senkit ennyire. Soha nem rajongtam még senkiért ennyire. Szeretlek <3

És ne feledjétek. Ha valakit tiszta szivedből szeretsz, soha ne hagyd el. Na jó, ez tök alap. Csak én vagyok ilyen idióta, hogy elhajtom magam körül azokat akiket szeretek, és akik engem is szeretnek:D