Szóval, gyorsan elkészülődtem, (röpke 1 óra alatt) és elindultam. Mikor leszálltam a vonatról és megláttam. Úristen, felfoghatatlan az az érzés amit éreztem. Annyira hiányzott, és olyan jó volt végre látni. És amikor megcsókolt, átölelt. Akik voltak már szerelmesek, azok eltudják képzelni mit éreztem, és érzek minden egyes vele töltött perc közben.
Megérkeztünk hozzájuk, filmeztünk, stb. Igazából, akármennyit lehetek vele sosem elég. Akárhányszor megcsókolhat, az sem elég. Belőle, egyszerűen SOSEM elég.
Aztán fél7körül, elindultam haza. És amikor várta velem a vonatot, annyira rossz volt szembesülni azzal, hogy most újabb egy hetet kell majd várnom arra, hogy láthassam. Egy teljes hét. A hét utolsó napjait, már alig bírom ki annyira hiányzik. Fogalmam sincs, hogy ezt most hogy fogom kibírni megint. Komolyan hétről hétre nehezebb. És azt érzem, hogy hétről hétre mélyebb is lesz a kapcsolatunk, és annyira tökéletes. Komolyan, még sosem volt, ennyire jó kapcsolatom:).
Mikor hazaértem, Hannához mentem át. Úristen olyan rég láttam már. Talán Júliusban utoljára. És ma végre tudtam vele találkozni, és ott aludtam nála. Hajnali 2ig be sem állt a szánk. Azért be kellett pótolnunk ezt az elmúlt félévet. Mindkttőnknek annyi mondani valója volt:D
Hanna, tipikusan az a barát, aki nincs mellettem állandóan, de mikor valamelyikünknek szüksége van a másikra, akkor ott vagyunk egymásnak. Olyan jó volt, végre valakinek, elmondani mindent, és olyannal beszélni aki megért. Megbeszéltük, hogy ezentúl sokkal sűrűbben találkozunk. Hát nagyon remélem:D
Szóval, ezt is betudhatom egy jó napnak az évből. Talán eddig ez a legjobb évkezdésem. Azon kívül hogy mennyit sírok, hiszen itt van nekem Ádám, és most végre újra itt van Hanna is, és eltudtam kezdeni járni énektanárhoz. Szóval olyan dolgok váltak valóra, amikre már annyira régóta vágytam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése