2013. június 20.

A mai napom a rettegésről szólt. Reggel mikor felkeltem, iszonyatosan féltem, de igyekeztem magam összeszedni. Átgondoltam mit fogok mondani apának, és leültem tv-t nézni, hogy addig is eltereljem a gondolataimat. Mikor hallottam, hogy nyitódik az ajtó, úgy éreztem a szívem kiugrik a helyéről. Apu belépett, és éreztem, ahogy a pulzusszámom emelkedik. Vettem egy mély lélegzetet és belevágtam. Mikor sikerült kiböknöm, apu elfordult tőlem. Annyira csalódott volt. Sietnie kellett el, de azt mondta, este még beszélünk róla..
Elmentem, hogy találkozzak két lánnyal, akiknek ruhát adtam el. Az egyik lány vagy háromnegyed óráig gondolkodott, hogy megvegye e vagy sem. Végül az egyiket megvette a másikat nem. Na mindegy:)
Aztán mentem táncra, és fúúúúú... Meghaltam annyira melegem volt. Ráadásul elróbáltuk a fellépő ruhában is , és nagyon mélyen remélem, hogy szombatra enyhül majd egy kicsit az idő.
Hazafelé, eléggé kétségbe voltam esve, vajon apuék hogyan döntöttek, de egész úton azt mondogattam magamnak: "Katona vagyok, mindent túlélek".
Mikor beléptem a házba, apu és anyu is elég nyugodtak voltak. Bár ez még nem jelentett számomra. De ahhoz képestz, hogy mennyire ráparáztam az egészre, minden okés volt. Annyi az egész, hogy nem aludhatok együtt Ádámmal... De nem mintha ez sokat számítana:)

Ui.:Jobb egy pillanatig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig.

K*rva jó ez a szááám:D