Ma egesznap utaztam... Reggel mikor felkeltem ádám már nem volt mellettem. Elindult a nyári munkájába. Szinte egész nyáron 5-kor kelt szegény:(.Kimasztam az ágyból elkészültem hogy még. időben haza erhessek mert az öcsémre kellett vigyáznom. Miközben utaztam hazafelé, teljesen ramtort a magány. Az az elmúlás érzése.
Ahogy kinéztem a busz ablakából akkor vettem észre hogy mennyire beborult az idő. A szél óriási sebességgel fújt. éppen ekkor láttam meg az elsárgult faleveleket ahogyan a szél tornádó szerűen sodorja őket magával. És ekkor esett le. Ősz. Ősz, ősz, ősz.... Vége a nyárnak én mi a szart csináltam eddig?
Leginkább Ádámmal voltam, ami jó. Sőt tökéletes volt vele, és úgy érzem a kapcsolatunk csak erősödött, bár szörnyű lesz hogy szeptembertől már csak heti egyszer láthatom. Ááá... belegondolni is rossz. Sok minden kimaradt a nyaramból. Nem sátoroztam, nem voltam vidámparkban, keveset voltam Hannaval és Lottival, stb...
Mire hazaertem szarrá aztam. Az esernyo kb. csak annyira volt elég hogy a hajam ne legyen vizes. Sőt... Még arra sem.
Megszaritkoztam és mikor az eső elállt akkor elindultam a fodrászhoz. Mondtam már hogy unom így a hajam? de az a baj, hogy mivel rövid nemigazán lehet rajta változtatni. ráadásul a frufru sem áll jól így az az ötlet is kilove:(.
A délután folyamán egész végig csak utaztam. este 9re értem haza. kipurcanva. Egyedül, magányosan. Egész délután a városban egyedül voltam. Egyébként azért voltam bent hogy eladjam pár holmimat, amik már nem kellettek és volt is rá jelentkező ezért velük találkoztam.
Ekkor. Hosszabb idő után először tört rám, az a régi érzés. Az a rossz. szomorú lettem. És elgondolkoztam. Vajon ez a "depresszió" egész életemen át fog kísérni? Vajon életem legnagyobb küzdelme mindig önmagam ellen lesz? Nem tudom....
Ui.: Egyéb fogalmak híján nevezzük életnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése